A közös nevező

Hódmezővásárhely – Székkutas – Csólyospálos

Törhetnénk a fejünket, hogy mi a közös a három alföldi településben és bizonyára számos hasonlóságot fedezhetnénk fel egy történelmi, földrajzi vagy néprajzi szempontokat figyelembe vevő tudományos elemzéssel. Ettől azonban most tekintsünk el.

A következő összefüggésre bizonyára kevesen gondolnának: a XXI. század elején biztosan összekötik a megyei jogú várost a két községgel azok a közös eredetű, háromszéki kopjafák, amelyek mindhárom helységben fellelhetők. És persze leginkább összekötő kapocs maga a kopjákat faragó személy: a sepsiszentgyörgyi Balázs Antal.

2007. október 21-ére meghívást kapott Székkutas és Hódmezővásárhely önkormányzata a Kiskunság keleti peremén fekvő település, Csólyospálos polgármesterétől, Á. Fúrús Jánostól, egy székelykapu avatással és felszenteléssel egybekötött, az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 51. évfordulójára emlékező ünnepségre.

Nem véletlen, hogy ott volt a bács-kiskun megyei homokpuszták, szikes, zsombékos laposai és erdősávjai közt megbúvó kis község szépen koreografált ünnepén, az 56-os eseményeket megelőző dél-alföldi parasztszervezkedés – a Fehérgárda életfogytiglanra ítélt székkutasi túlélője, Rostás János is, aki ez év márciusában két kopjafát állíttatott saját költségén Székkutason. A kopják két mártírhalált halt bajtársának emlékét hirdetik, akik 1951-ben váltak a kommunista diktatúra áldozataivá. Persze az sem véletlen, hogy elkísérte Székkutas polgármestere, Varga Sándor is.

De oka van annak is, hogy Hódmezővásárhely városát a Tiszteletbeli Polgári Mozgalmat 2005-ben elindító dr. Grezsa István, és a határontúli magyar ügyekért felelős tanácsnok dr. Berényi Károly képviselték.

Sőt az sem a véletlen műve, hogy az ünnepi beszédet a kiskunmajsai Helytörténeti Múzeum évtizedek óta Erdélyt járó igazgatója, Kozma Huba mondta.

Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével a közeli, és Magyarország első (a mai napig is egyetlen) Ötvenhatos Múzeumának vezetője, a Corvin köz legendás szabadságharcos testvérei közül való, 85 éves Pongrátz Ödön is. De jelen volt természetesen a település önkormányzati képviselői közül az a Gémes Imre is, aki vállalkozóként, saját pénzből finanszírozta a székelykapu állítás költségeit.

És persze jelen voltak a vendégek hozzátartozói és Csólyospálos község apraja-nagyja, akik a hideg októberi szélben fegyelmezett türelemmel hallgatták végig az ünnepi beszédeket, a helyi iskolások és tanáraik ünnepi műsorát. Végül a vendégek a frissen felszentelt székelykapun átlépve megkoszorúzták a tavasszal állított kopjafát, amelybe a magyar nemzet sorsfordító történelmi eseményeinek évszámait faragta bele – így az 1956-os évet is – alkotója, Balázs Antal, aki kedves rokonunk, tiszteletbeli polgárunk, jó barátunk és hű nemzettársunk.

Ő az, aki megfaragta a Székkutasi mártírok kopjafáit, aki Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgáraként ez év augusztusában az Óriás Pincetetőn, a Háromszéki Magyarok Világtalálkozóján átadott a jelenlévő vásárhelyieknek egy általa készített kopját, amelyen az állt, hogy a „legmagyarabb városnak”. És Ő az, aki a kopjafák alapanyagát, a cserefát mindig szülőhelyéről, a Nyikó-menti kis székely falvakból hozza, amelyek kifaragva Erdély üzenetét közvetítik a közös múltról és az együvétartozásról, akár Monokra, Kossuth szülőfalujába, akár a Debreceni Nagytemplomba, akár Székkutas és Csólyospálos köztereire, vagy akár Hódmezővásárhelyen a Bethlen Gábor Református Gimnázium udvarára kerüljenek is azok.

A Csólyospáloson felszentelt Székelykapu galambdúca alá jövőbe vetett hittel a következő népköltés-idézetet véste:

„Árpád apánk, ne féltsd ősi nemzeted,

Nem vesz az el, ha eddig el nem veszett”

2007. október 21-én nem volt véletlen, hogy három dél-alföldi település együtt ünnepelt, Balázs Antal székely fafaragó volt a közös nevező…

(berényi)