Hódmezővásárhely, 2007. december 19.

Erdélyi gyerekek karácsonya - 2007. december 15. – Parajd

December 14-én, az idén utolsó, rendkívüli képviselőtestületi ülés után, 16 óra 30 perckor indultunk az erdélyi Sóvidékre egy csomagokkal, adományokkal megrakott kisbusszal. A rövid decemberi napok miatt éjszakai sötétben léptük át a magyar-román határt, amely határátlépés a korábbi évtizedekkel ellentétben, a két ország uniós tagsága óta, szerencsére már semmi gondot nem jelentett.

Útba ejtettük a határközeli Kisperegen a sziámi ikerpárt nevelő Szabó családot, akiknek átadtuk azokat az ajándékokat, melyeket az Izabella rehabilitációs kezelését felvállaló vásárhelyi „Csodaház” dolgozói és magánszemélyek nagy szeretettel és gonddal készítettek össze. A nagymama boldogan mutatta, hogy a melegvizes csapból meleg víz folyik. Persze ez első hallásra elég egyértelműnek tűnik, de még egy hónapja, ez nem így volt. Azóta a Hódmezővásárhely határon túli támogatási keretéből megvásárolt vízmelegítőt sikerült beüzemelje a család… Persze nem szabadultunk csak egy gyorsan feltálalt disznótoros vacsora és egy rövid szeretetteljes beszélgetés után. Akkor is csak az előttünk álló hosszú útra való ismételt hivatkozások miatt engedtek el a fagyos decemberi estén, hosszan integetve a kis falusi ház kapujában állva.

Csillagfényes ég alatt, szikrázó hidegben, de szerencsére száraz úton suhantunk az éjszakában úticélunk, Székelyföld felé. A Maros völgyében a sötétben nem láthattuk ugyan, de felidéztük a helységjelző táblákat olvasva a monumentális Máriaradnai Kegytemplomot, a Lippai-vár történetét, a marosillyei Bethlen szülőház gondos és értő renoválását (itt kapcsolódtunk gondolatban először Böjte Csaba atyához). Déván áthaladva a kivilágított Vár szép látványa Kőmíves Kelemen balladáját és Dávid Ferencnek, az unitárius vallás alapítójának mártíromságát juttatta eszünkbe. A Kenyérmező mellett kanyargó nagy forgalmú főúton haladva szinte hallottuk a harci zajokat, a kardcsörgetést és a török túlerő miatt vesztésre álló, kenyérmezei csata végeredményét eldöntő Kinizsi Pál, győzelmi táncát… Szászsebesnél Gyulafehérvár irányába térve lassan elhagytuk a Szászföldet és Torda elkerülése után Marosvásárhely előtt Nyárádtőnél letértünk a Nyárád völgyébe, lerövidítve utunkat.

Ekkor már éjfél elmúlt és ezen a Parajdra vezető utolsó 50 kilométeres szakaszon terítette ránk és a Sóvidékre fehér takaróját, sűrű hóeséssel, a tél. A Kis Küküllő mentén az erdőszentgyörgyi Rhédey főnemesi család és az angol királyi család kapcsolatára valamint a kibédi lilahagyma zamatára emlékezve érkeztünk meg Parjdra, ahol a kis panzió vásárhelyi tulajdonosa gondoskodott a fáradt utasok kényelméről, a meleg cserépkályhákról, a vetett ágyakról. Az ablakon túl mínusz 8 – 10 fokos hidegben csendes, sűrű hóesésben pihent a táj…

Rövid alvás után nagy várakozással indultunk a Parajd központjában található sóbánya lejáratához. Minden irányból jöttek felnőttek kíséretében a gyermekcsoportok. Mégsem volt tömeg, mert a bányába igyekvőket folyamatosan szállították a csuklós buszok a föld mélyébe. A kis vásárhelyi küldöttség az Orbán Viktort és kísérőit elnyelő busz utánira fért fel, ahol máris szóba elegyedtünk a budapesti tűzoltók parancsnokával, Mészáros Józseffel, aki az útvonalunkról érdeklődött, már a visszautat tervezve, és segítséget kért a kapcsolatteremtéshez országgyűlési képviselőnkkel, dr. Lázár Jánossal, az Országgyűlés Rendészeti Bizottságának fideszes elnökével. Névjegykártyacsere és már szálltunk is ki a 100 méter mélyen lévő földalatti végállomáson. Több száz falépcsőfokon ereszkedtünk még vagy 30 métert és megérkeztünk a monumentális méretű sótermekbe. Kétezer gyermek gyűlt a karácsonyi színpad köré, melyen társaik betlehemes játékát, Kovács Ákos és a Vivat Bacchus énekegyüttes közös koncertjét, Böjte Csaba ferences atya karácsonyi üzenetét hallhatták, láthatták az ajándékok átvétele előtt. Magyarországi családok küldték a karácsonyi csomagokat a Baptista Szeretetszolgálat szervezésének köszönhetően. Az ünnepi forgatagban láthattuk Magyarország volt miniszterelnökét Orbán Viktort, feleségével, gyermekeivel, Révész Máriusz és Balogh Zoltán országgyűlési képviselőket, de találkozhattunk Szász Jenővel, Székelyudvarhely polgármesterével is. Az ünnepség után felérve a bányából a kezükben csomagjukat boldogan szorongató gyerekek között indultunk szálláshelyünk felé az ünneplő fehérbe öltözött téli, parajdi utcán. A stílusában ide illő és láthatólag új, a figyelmet az Áprily Lajos Emlékházra felhívó jelzőtáblák mellett elhaladva örömmel nyugtázhattuk, hogy ezek is Hódmezővásárhely segítőkészségét hirdetik, hisz a város 2007 évi határon túli támogatásaiból jutott Parajdra is…

Az Emlékház közelében lévő, és szálláshelyünket biztosító Abigél Panzióba – amelynek tulajdonosa a hódmezővásárhelyi Farkasné Czeller Éva – vártuk a Kájoni János Gyermekotthon vezetőit az ünnepség után. Rövidesen meg is érkezett a fiatal házaspár, Csergő Hajnalka és Csergő József, akik Böjte Csaba atya 13. otthonának irányítói, mindenesei a gyergyószárhegyi Lázár-kastély mögötti Ferences kolostorban. Az 50 gyermek ellátását végző otthon támogatására megítélt összeget hoztuk el Hódmezővásárhelyről és ezt akartuk átadni ebben az adventi időszakban, csatlakozva a sóvidéki karácsonyi ünnephez. Vendéglátóinktól megtudtuk, hogy Böjte Csaba atya a közeli Szovátán fogadja a Magyarországi vendégeket: Orbán miniszter urat, Ákost, a fővárosi tűzoltók küldöttségét és minket is szeretettel vár.

Így aztán a Csergő házaspárral felkerekedtünk és Szovátán adtuk át Csaba testvérnek és segítő munkatársainak a szárhegyi otthon támogatására szánt összeget, ezzel erdélyi utunk fő célját teljesítve. A támogatási szerződés aláírása után Cotnári borral koccintva köszönte meg Böjte Csaba a befogadó dél alföldi város jelentős anyagi segítségét és a szintén ez alkalommal átadott tiszteletbeli polgári oklevelét. Immár Csaba testvér is városunk tiszteletbeli polgárai közé tartozik… Mindennek tanúja volt az asztaltársaságunkban lévő magyarországi házaspár, Székely Gyöngyi, aki a Dévai Szent Ferenc Alapítvány keresztszülő programjáért felelős munkatársa és kedves férje is. A háttérben pedig boldog és izgatott gyerekek jöttek mentek, csomagokat cipeltek többek között a budapesti tűzoltók vezetőjével, a magyar parlament fideszes képviselőivel, Ákossal…

Beesteledett. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk néhány óra leforgása alatt, de még hátra volt a szárhegyi otthon meglátogatása. A Bucsinon átvezető, szálegyenes fenyőkkel szegélyezett úton a szállingózó hóesésben sajnos csak keveset láttunk a tájból. Érkezésünkkor a Ferences kolostor tövében található lakóépület előtt fát vágtak a kamaszkorú fiúk, akik örömmel segítettek a Hódmezővásárhelyről származó könyv, cipő és ruha adomány beszállításában is. A tetőtérben kialakított egyszerűen, de ízlésesen berendezett hálószobáikban, melegben, biztonságban, szeretetben örömtől sugárzó arccal bontogatták a sóbányai ünnepségről származó ajándékcsomagokat a gyerekek… A vendéglátó Csergő házaspár, az otthon nevelőivel együtt meséltek életükről, küzdelmeikről, terveikről és biztosítottak minden vásárhelyit arról, hogy bármikor szívesen látott vendégek itt Szárhegyen, hisz a kolostor alkalmas vendégfogadásra is. Az egyik nevelő Magyarországról jött ide és másfél éve él együtt a gyerekekkel. Önkéntesként segíti az otthon munkáját… A mielőbbi viszontlátás reményében búcsúztunk a gyermekotthon lakóitól, vezetőitől és indultunk vissza Parajdra a fagyos téli éjszakában.

Másnap reggeli után indultunk haza Magyarországra…

Miért furcsa ezt leírni, és miért van az, hogy minél többször jár valaki Erdélyben, annál furcsább érzése támadhat annak meghatározásakor, hogy honnan is megyünk hova?

Én már tudom: hazulról haza!

A visszaúton nem a Maros völgyét választottuk, hanem a Kolozsváron – Bánffyhunyadon – Királyhágón – Nagyváradon – Nagyszalontán át vezető útvonalat, persze nem véletlenül...

Kibéden megkerestük dr. Szántai Gábor vásárhelyi orvos barátunk fogadott keresztfiát és átadtuk a doktor úr karácsonyra szánt ajándékcsomagját kiegészítve egy zsák gyermekruhával a testvérek részére (5 gyermekes a család…)

Kolozsváron felkerestük Gergely Istvánné Tőkés Erzsébetet, aki a Házsongárd alapítvány vezetőjeként felbecsülhetetlen értékmentő munkát végez a nemzet történelmi és kulturális panteonjában, a Házsongárd Temetőben. Kedves vendéglátása után elkísért minket az iktári Bethlen család Ybl Miklós által tervezett, és jelenleg felújítás alatt álló kriptájához, amelyet az utolsó pillanatok egyikében sikerült megmenteni a hálás utókor számára, és amely munkának anyagi megsegítése nagy büszkesége lehet Hódmezővásárhely városának. Velünk tartott egy budapesti fiatal ügyvédjelölt is, aki Erzsébet asszony segítségét kérte az erdélyi főnemesi Bánnfy család leszármazottjaként, ősei sírhelyének felkutatásában. Búcsúzóul Lázár János polgármester úr átadott levelének szellemében a 2008 tavaszára tervezett hódmezővásárhelyi „Házsongárd konferencia” programját körvonalaztuk és a vásárhelyi találkozás reményében köszöntünk el a nagytudású és a magyar értékekért elkötelezett muzeológustól, és kívántunk szobrászművész férjének betegségéből való mielőbbi felépülést.

Bánffyhunyadon nem mehettünk el anélkül, hogy be ne köszöntünk volna a Kalotaszeg központjában, az út mellett található református templom lelkészéhez, nagytiszteletű Kusztos Tiborhoz és kedves feleségéhez, akik mindig nagy szeretettel fogadják a messziről jött polgártársaikat (ők is tiszteletbeli polgáraink). Néhány jó szó, néhány a magyar és a román közélettel kapcsolatos véleményformálás, a Tőkés Püspök Úr európa parlamenti megbízatása feletti közös örömünk megbeszélése után még a templomba is bepillantottunk, ahol Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Széchenyi István és Ravasz László püspök is szóba került…

Szent László városában Nagyváradon egy ajándékcsomagot adtunk be a Nagyvárad-Olaszi Református Egyházközség lelkészének, aki szeretetteljes áldott karácsonyt kívánva üdvözölte általunk Hódmezővásárhely összes polgárát és különösképpen az éppen egy hete testvérgyülekezetté vált Hódmezővásárhely Ó-templomi Református gyülekezet tagjait.

Mindezt a templom előtti parkban található, nőalakot ábrázoló szobor szomszédságában beszéltük meg. A szobor az iskolaalapító Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszonyt ábrázolja és alkotója nem más, mint a kolozsvári Gergely István…

Élményekben és találkozásokban gazdag utunk ismét megerősítése annak, hogy a határon túli kapcsolataink építésében jó úton járunk.

Decemberi segélyutunkat Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta.

A csomagokkal mennyezetig megrakott kisbuszt Nagy István nagy rutinnal és biztonsággal vezette a közel 1200 km-es úton.

Dr. Berényi Károly, a határon túli magyar ügyek tanácsnoka